Interjú Kálmán Andrással, fekete öves bjj gyakorlóval és oktatóval
- Úgy látom, alakul egy elég szép csoportkép: Gábor tanítványai közül már 13 fekete öves nőtt ki, akik a térségben képviselik a brazil jiu jitsut. Külön öröm, hogy már Ajkán is egy fekete öves oktató van. András, te régóta oktatsz Ajkán. A bjj-ben egyébként sem ritka jelenség, hogy valaki már évek óta tanít, mire fekete övet kap. Nálad ez hogy történt?
- Gábor kb. egy éve tartotta Ajkán az edzéseket, amikor jelezte, hogy ez így már nem megy neki, túl sokat kell utaznia, mert akkoriban ő szombatonként körbejárta az összes Farkast: Pápát, Tapolcát, talán Szombathelyt is, az egész napja erre ment rá. S akkor én fehér öv két csíkkal elkezdtem oktatni…
- Ez már a garázsban volt? Csak mert akartalak kérdezni a garázs-dojoról. Nekem valamiért erről mindig a Gracie-k egykori nomád körülményei jutnak eszembe. Mondhatnánk úgy is, hogy a brazil jitsusok nem wellness-harcosok.
- Mi sem voltunk azok! Én garázsból indultam Erdei Antiékkal, még tatamink sem volt, sima padlószőnyegen dobáltuk egymást. Gáborral már rendes helyen edzettünk: a Molnár Gábor Általános Iskola tornatermében. 🙂 Később sikerült kialakítani a helyünket az Optimalban, de a garázs az folyamatos volt akkor is. Sajnos a covid leépítette az edzéseket, akkor el kellett jönnünk az Optimalból. A garázs egy jégbarlang ilyenkor.
- Ez egy kicsit megrostálja a jitsusokat? Tehát tényleg azok mennek a garázs-dojoba, akik komolyan gondolják, nem pedig a wellness-huszárok?
- Nem tudom. Most már kialakult egy mag, tehát megvannak azok az emberek, akik tudom, hogy jönni fognak. Néha kapunk egy-két új embert, egy kis vérfrissítést, lassan, de stabilan épül a csapat.
- Szerinted miben különbözik a többi csapattól az ajkai, miben különleges?
- Számomra tök egyszerűen megfogalmazható, nekem ők a csapatom. Már évek óta épül, nagyon jó emberek vannak benne. Minden csapatnak megvan a maga sajátossága, pl. itt Sümegen futnak össze az „öregek”, akikkel anno együtt kezdtem, és már vagy száz szemináriumon voltunk együtt, jópárszor meggyűrtük egymást… Az ajkai csapat meg nagyon a szívemhez nőtt, sok nehézségen kisértek át, akkor barátsággá is mélyült a kapcsolatunk.
- Mik a tervek az ajkai csapattal? Mik a célok, mit kell változtatni?
- Így jó, ahogy van. Hát esetleg nyarat lehetne varázsolni, vagy fűtést, mert most egy kicsit macerás. De nemsokára visszamegyünk az Optimalba is hetente két edzésre. Egy edzés marad a garázsban.
- Nem vágytok egy saját odúra, mint nálunk?
- Hát ott a garázs! Az egy saját odú!
- Mi a különbség a tanulás és a tanítás között?
- Sokszor semmi. Mert ahogy tanítok, úgy rengeteget tanulok. Gábor mondta nekem, mert azért én fehér övben még nem akartam elvállalni ezt a dolgot, hogy figyeld meg, rengeteget fogsz belőle tanulni. És igaza lett. Azok a mozdulatok, amiket én természetesen csinálok meg, azok realizálódnak az átadás során, mert jönnek a kérdések: pl. hogy hova tegye a kezét, és nekem muszáj tudnom, hogy miért és hova tegye ezt vagy amazt. Ha az ember már tanítja, akkor nem elég megcsinálni a technikát, hanem egy csomó dologra rá is kell világítani.
- Tehát tudatosítani kell, hogy valójában mit csinálsz?
- Abszolút. És rengeteget lehet belőle tanulni, pl. hogy mitől működik a technika.
- Nem vágysz néha arra, hogy úgy edzhess, hogy ne kelljen közben tanítani?
- Minden héten van ilyen. Gábornál tanulva jitsuzok, amikor ide jövök. De egyébként meg nem vágyom rá, mert imádom csinálni, nagyon jó kis hangulat szokott lenni Ajkán.
- Amikor elkezdtél jitsuzni, akkor már motiváló erő volt-e neked a fekete öv? Vagy inkább úgy kérdezem, hogy ugyanazt jelenti-e neked a fekete öv azóta, hogy megkaptad, mint előtte?
- Én soha nem gondoltam arra, hogy lehetek fekete öves. Amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtem, akkor azt gondoltam, hogy jaj, csak meg ne haljak addig, amíg a kék övet meg nem kapom… Akkoriban még akkora szó volt ez a kék öv. Ha akkor elment egy kék öves brazil jitsus mondjuk egy newaza versenyre, az biztos, hogy végigverte a mezőnyt. Egy kék öves már félisten volt. Én ezért nem is gondolkoztam fekete övben. A következő nagy flash a lila öv volt számomra, kettő csíkkal. Méghozzá azért, mert Gábor ilyen fokozatú volt, amikor odajött Ajkára oktatni, nekem az olyan távlat volt, hogy olyan nem lehet úgysem… 🙂 A fekete övről talán soha nem is álmodtam. Amikor megkaptam a fekete övet, az nagyon furcsa érzés volt, mert ott álltak körülöttem, akikkel együtt jártunk az úton hosszú ideig, pl. az Ákos, vagy a Norbi, és én úgy érzem, hogy nagyon jó helyen kaptam meg, ott volt majdnem az összes ajkai. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy olyan emberekkel volt teli a dojo, akiknek nagyon örülök, hogy ott voltak az én övemnél, és én is ott voltam sokuk övceremóniáján.
- Neked meglepetés volt, hogy akkor megkaptad a fekete övet?
- Igen. Szerintem hallatszott is a beszédemen. 🙂 Zavarban voltam, mint egy kisgyerek. De valóban nagyon meglepő volt, én még hagytam volna magamat a barnában. Nagyon szerettem a barna övet. Akikkel együtt edzettem régóta, azok már mind fekete övesek voltak, tehát ha elvernek, még jó hogy… De ha én elkapom őket, az mekkora dicsőség…! 🙂
- Szerinted mi a különbség a barna és a fekete öves között?
- A fekete öves valószínűleg egy kicsit finomabban gurul. Nem lágyabban, hanem pontosabban. Mert megvannak ezek a sablonok: a fehér öves kopog, mint a harkály, a kék öves már tudja, hogy mikor fog kopogni, a lila öves elkezd megtanulni támadni, és onnantól kezdve indul be a jitsu. (Én még a lila öv tetején is sokszor bajban voltam azzal, hogy most akkor ezt hogyan kéne elkezdeni? Leültem a földre, és sokszor inkább csak kérdőjelek jöttek, és arra kellett rájönnöm, hogy mennyi mindent nem tudok még…) Barna övre már összerakja az ember a saját stratégiáját, hogy milyen technikákat használ, milyen irányokba megy el, forgat vagy inkább kopogtat alulról, ha éppen alsó játékos, stb. A fekete övben meg finomítja ezeket, pl. hogy a könyököt érdemes két centivel lejjebb húzni – ilyenekkel ráér a fekete övben szórakozni.
- Tehát neked barna övben már kialakult a saját stílusod?
- Én leülök, pillangóban várom az ellenfelet, aztán majd molesztálom. Kék öves korom óta pillangózok, csak akkor még ültem a földön, elfeküdtem, és vártam, hogy rám ugorjanak. De most már leülök, és rögtön támadom ülve, próbálom bántani az ellenfelet, piszkálgatom,próbálom elvonni a figyelmét. Pillangó, sweep, és onnantól már könnyű dolgom van. Ha meg akkora, hogy nem tudom sweepelni, akkor pillangó és submission. De ezt nehogy beleírd a riportba, mert akkor mindenki kiismeri a stratégiámat! 🙂
- Te egyébként szeretsz verekedni? Mert van, aki csak azért nyomja le a technikai részt, hogy végre már hadd verekedjünk…?
- Ja igen, ez én vagyok. 🙂 A bemelegítést és a nyújtást utálom, de valahogy ráveszem magamat. A küzdelem viszont az edzés fénypontja.
- Azért küzdesz, mert nyerni akarsz, vagy csak gurulni?
- Időt tölteni a többiekkel. Meg persze nyerni is. Néha veszíteni is tök jó, ha olyan ember ellen veszítek… Vagy gurulok egy alacsonyabb fokozatúval, és nem bántom, nem támadom, csak meg akarom nézni, hogy merre menne, lejavítgatom, és ezt is szeretem csinálni. Nem tudom, hogy ez küzdés-e, talán ez is küzdés.
- Mi legyen a zárszó?
- Hm. Tök egyszerű a képlet. Én nem tartom magamat különösen jónak jitsuban, tulajdonképpen semmiben. A Lalinak iszonyat jó a technikai repertoárja, sokat tanulok tőle, és hasonlóan gurul, mint én. András bácsi olyan, mint egy satu: ő ha megfogott valakit, az onnan nem ment sehova. Norbi egy bivaly. De énbennem nem volt semmi különleges. Én egyetlen egy dolgot csináltam jól, hogy elmentem edzeni, de még akkor is, amikor szarul éreztem magamat vagy rosszul ment a jitsu, mindig mentem. Ez mindenkinek egy jó lecke lehet. Nem kell azzal foglalkozni, hogy jól vagy rosszul megy, csinálni kell, aztán majdcsak lesz belőle valami. Ennyi…