Brazil Jiu Jitsu

Jujutsu (dzsúdzsucu; =jujitsu =jiu jitsu) iskola vagyunk: ez azt jelenti, hogy olyan harci rendszert gyakorlunk, aminek az ismertetőjegye, hogy a gyakorlatok megvalósítása nem a testi erőtől függ, hanem a technikai tudás lehetővé teszi a harc gyorsan változó helyzeteihez való rugalmas alkalmazkodást, erőlködés nélküli, könnyed ellenőrzését, irányítását az ellenfélnek, illetve a végleges megoldást, a harc befejezését – békét, megnyugvást teremtve a világban.

Így valósítható meg a súlycsoport, időkorlát és szabály nélküli harcban a győzelem.

A brazil jiu jitsu a világ egyik leghatékonyabb harci rendszere, és egyben az egyik legelismertebb is, amire azonnal felkapja a fejét mindenki, ha megjelenik a porondon.

Jó hírét harcosai azzal alapozták meg és tartják is fenn töretlenül, hogy gyakorlatilag minden körülmények között bizonyították a stílus működőképességét, mindenféle korlát nélkül – ugyanakkor a gyakorlás mindennapjai egy nagyon könnyed kikapcsolódást nyújtó, játékos, örömteli rendszerben zajlanak, amiben mindenki el tudja engedni magát, és jól érezhetően napról napra fejlődik egy nagyon egyértelmű fokozati rendszerben, ami a tudást hűen tükrözi.

Ez a Brazil Jiu-Jitsu története:

Néhány történész szerint a Jiu-Jitsu vagy “lágy művészet”, Indiában született és buddhista szerzetesek gyakorolták. Aggódva az önvédelmükért, a szerzetesek kifejlesztettek egy technikát, amely az egyensúlyi elvekre, a test artikulációs rendszerére és a karokra alapult, elkerülve az erő és a fegyverek használatát. A buddhizmus elterjedésével a jiu-jitsu átment Délkelet- Ázsián, Kínán és végül megérkezett Japánba, ahol tovább fejlődött és vált népszerűvé.

A XIX. század végétől néhány jiu-jitsu mester elvándorolt Japánból más kontinensekre, ahol a harcművészet tanításaiból és küzdelmekből éltek.

Mitsuyo Maeda volt közülük az egyik. Miután csapatával elutazott, számos európai országban és Amerikában küzdött, 1915-ben megérkezett Brazíliába és Pará nevű állam Belém városában telepedett le a következő évben, ahol megismerkedett Gastão Gracievel. Nyolc gyermek apja, öt fiúé és három lányé, Gastão a jiu-jitsu fanatikusává vált és elvitte a legidősebbet, Carlost, hogy megtanulja a japán küzdelmet.

A természetéből fakadóan vékony Carlos Gracie, 15 évesen megtalálta az egyéni kiteljesedés eszközét. 19 évesen Rio de Janeiroba költözött a családjával és hivatása lett a harcművészet és ennek tanítása. Belo Horizonteba utazott, aztán Sao Pauloba, ahol órákat tartott és le tudott győzni nála fizikailag sokkal erősebb ellenfeleket. 1925-ben visszatért Rioba és megnyitotta az első Gracie Jiu-Jitsu iskolát. Elhívta testvéreit, Oswaldot és Gastãot, hogy segítsék őt és elvállalta a kisebbek, a 14 éves George és a 12 éves Hélio felnevelését.

Ettől kezdve Carlos igyekezett átadni tudását a testvéreinek, alkalmazkodva és tökéletesítve a technikát a családja vékony fizikumához.

Életfilozófiáját és természetes alapanyagú táplálkozási elméleteit is átadta nekik, elsőként dolgozott ki egy sportolóknak való speciális diétát, a Gracie Diétát, ezzel a jiu-jitsut az egészség szinonimájává tette.

Egy hatékony önvédelmi technika birtokában, Carlos Gracie egy eszközt látott a jiu-jitsuban arra, hogy egy toleránsabb, tiszteletteljesebb és magabiztosabb emberré váljon. A jiu-jitsu fölényét bizonyítva és egy családi hagyomány kialakításának köszönhetően, Carlos Gracie kihívta az akkori nagy harcosokat és elkezdte építeni a testvérei karrierjét.

20-30 kilóval nehezebb ellenfelekkel álltak ki, A Graciek később nemzetileg híresekké és elismertekké váltak. A jiu-jitsu körül megnyíló új piac sok japánt csábított Rioba, viszont egyikük sem tudott olyan szilárd iskolát létrehozni, mint a Gracie Iskola, mert a jiu-jitsu, amelyet gyakoroltak előtérbe helyezte a földreviteli technikákat, a földharcot és a befejező csapásokat.

A testvérek által szervezett küzdelmekben a nemzetközi japán jiu-jitsu szabályok megváltoztatásával, Carlos Gracie esete volt az első, amely megváltoztatta egy harc vagy sport nemzetiségét a világ sporttörténetében. Évekkel később, a japán harcművészetet brazil jiu- jitsuként kezdték nevezni, amelyet exportáltak a világ minden tájára többek között Japánba.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.