Merthogy az egy kaszt, egy olyan embertípus, ami alapvető ismertetőjegyekkel bír.

Persze nem könnyű egy új dologba belekezdeni, új társaságban, új légkörben, új keretek között. Mindenki szorong egy ilyen alkalommal, nehéz kitalálni, mit lehet, mit nem, mit szabad megkérdezni, mit kell megtudni egyáltalán mindenképp, kihez lehet fordulni segítségért, hogy kell helyesen viselkedni…

Ezer ilyen kérdés lehet, csak egy valami nem lehet az: aki ide akar tartozni, annak merni kell eljönni és beállni.

A mai világban szinte olyan a közhangulat, hogy egy edzőnek / tanítónak / mesternek rá kell beszélnie, meg kell téríteni az embereket, hogy járjanak hozzá. Marketing kell, hogy sokan legyünk. El kell érni mindenkit, válogatás nélkül be kell csalogatni a dojoba…

Vagy nem…

Egyáltalán nem mindenki született harcosnak. Egyáltalán nem mindenki való egy ilyen közösségbe, egyáltalán nincs mindenkire szükség. Sok iskola tűzte ugyan zászlajára, hogy itt aztán mindenkinek helye van, de ez nem működik.

Az biztos, hogy a harc művészete mindenkinek meg tudja változtatni az életét, de mégsem fogja mindenkiét megváltani.

Nem kell tökéletes testfelépítés, nem kell előképzettség, rákészülés…

Ami kell: alapvető bátorság, hogy beálljon, szerénység, hogy az egóját hajlandó legyen elhagyni, kitartás, türelem, mert nem fog tudni semmit először, veszíteni tudás, merthogy kapni fog, ha jó helyre került… 

Jellemző tulajdonságai is vannak a harcosoknak: szeretik a határaikat feszegetni, keresik a kihívásokat, szeretnek kilépni a komfortzónájukból, tudják élvezni egy-egy jó bunyó után a fájdalmat, büszkén viselik a dísz sebeiket, monoklijukat, törött fülüket. Kifejezetten elviselni, titkolni szeretik, ha bajuk van, nem felnagyítani, mutogatni minden karcolást.

Ez van…

Magadra ismersz, úgy érzed, itt a helyed? Gyere és meglátod. Könyörögni senki nem fog neked. Ha kifogásaid vannak, maradj azokkal. Ha az Utat keresed, tedd meg magadért, hogy rálépsz.