Interjú László Andrással, a Farkasok fekete öves gyakorlójával

− András bácsi, szeretném, ha Te lennél a Farkasok interjúsorozatának első alanya.

− Ez nagyon megtisztelő!

− Mióta gyakorlod a jiu-jitsut, ill. egyáltalán jitsuzni kezdél-e Gábornál vagy más irányzatot?

− A Gábornál – ha jól emlékszem – 2007-ben vagy 2008-ban kezdtem. Ő nemcsak jitsut oktatott akkoriban, hanem katorit is. Ott kezdtem egy kicsikét kardozni, aztán később inkább a jitsu irányába ment el az edzés. Tapolcán még a pincében kezdtem az edzéseket, de aztán volt egy bő fél év kihagyásom – fogászati probléma miatt. 

− Mit sportoltál a jitsu előtt?

− Sokat úsztam, rengeteget bicikliztem, futottam is, kicsit kondiztam. Egyetemista koromban judora is jártam egy évet. 

− Mi az, amit megtartottál a jiu-jitsu mellett is – hiszen most is több, mint heti kétszer jársz?

− Alapvetően nyáron megtartottam az úszást, mert az nagyon kell. Kicsit erősítettem – pont a jitsura. Megmaradt a kerékpár is alkalomadtán, de már nem megyek napi 40-100 km-eket, mint annak előtte. 

− Mi változott a több, mint 10 év harcművészeti gyakorlás után? Mit érzel?

− Először is, úgy érzem, hogy nem gond valamilyen fizikai munkát végezni (pl. téglát rakodni, lehajolgatni, vagy egyszerűen csak felmenni a lépcsőn), nem gond a kertben ásni-kapálni, kibírni a hőséget. Fejlődött az „egyensúlyozókám”, ez biztos, hogy fejlődött, mert korábban volt úgy, hogy felnéztem a tányérból, és az ablak már nem ott volt, ahol kellett volna. A fülem zúg 10 éve, ebben nem volt javulás, de az egyensúlyérzékem sokkal jobb. Ez a sport jót tesz a hajlékonyságnak is, nem a testi erőt fejleszti alapvetően, de a hajlékonyságot, a mozgékonyságot, az idősebbeknél az „állag” megtartását… A jitsu abban segít, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Mert nem az számít, hogy itt az ember győz vagy veszít, ez egyáltalán nem számít…

− A személyiségedben tapasztaltál változást? 

− Biztos, hogy az is fejlődött. Kicsit türelmesebb vagyok másokkal – bár ez lehet, hogy csak a korral jár. De a jitsu ezt erősíti mindenkiben – másképp nézünk az emberre. 

− Versenyeztél is?

− Gábor ajánlásával egyszer indultam a magyarországi grappling veterán korosztályos versenyen, ez talán 2011-ben volt. Ott a kategóriámban és az eggyel fölöttem levő kategóriában szereztem két bronz és két aranyérmet. 

− Ez nagyon nagy dolog…!

− Kicsit szerencsém is volt…

− Ezt követően kaptál városi elismerést is. – Népszerűbb tanár lettél ettől?

− Magától a versenyeredménytől talán nem. De szoktam a gyerekeket piszkálni, hogy nem akarják-e kipróbálni ezt a sportot vagy bármilyen más sportot. 

− Van olyan tanítványod, aki szintén jiu-jisuzik? 

− De van ám! A Lajos! Ő túlnőtt rajtam, nálam jobb, ügyesebb, erősebb. Lajosra büszke lehet bárki, én is az vagyok. 

− A tanítványodból edzőpartner lett…

− Így van. 

− Van valamilyen jó tanácsod annak számára, aki most fontolgatja, hogy elkezdje-e a jitsut?

− Mindenképpen próbálja ki, bátran vágjon bele, nem baleset-veszélyesebb, mint sok más sport. Nagyon jó a csapat, vigyázunk egymásra. És ha megtetszett neki, akkor rajta! Az sem baj, nem szégyen, hogyha valamilyen oknál fogva kimarad hosszabb idő, ahogy annak idején nálam is. Aki dolgozik, családja van, annál előfordulhat, mert hozza úgy az élet, hogy egy-két hétig, hónapig, akár egy-két évig nem tud jönni edzésre, de majd előbb-utóbb jön megint, visszatér, ha tetszik neki a sport. 

− Vannak hosszú távú terveid a jitsuval?

− Ha lehet, mindig egy kicsit fejlődjek és tanuljak. 

− A fekete övesek hogyan fejlődnek? 

− Talán lassabban, fontolóbban, de egyéntől függ. Én nem vagyok egy gyors típus. Nekem szép lassan, nyugodtan kell, egyik edzésről a másikra.

− Most mennyit edzel hetente?

− Szeretnék négyszer járni egy héten, de ez ritkán jön össze, még nyári szünetben is. A heti hárommal elégedett vagyok, és azzal jól is érzem magam. Emellett még úszok és kerékpározok. 

− Nagyon fitt vagy!

− Hát, azért vannak belső korlátaim, amik azért megakasztanak, de ilyenek mindenkinek vannak, fiatalnak és idősnek is. De a gyakorlásban nem akadályoz! Van úgy, hogy könnyítést kérek, ezt mindenki tudomásul veszi, hogy akkor most itt figyeljen, ott figyeljen. (Én is tudomásul veszem, ha a másiknak vannak kívánságai, mert mondjuk itt fáj – ott fáj neki, valamilyen problémája volt…) De egy biztos: olyan problémáim, amiket itt szereztem az edzésen, azok itt az edzésen meg is gyógyultak. Tehát itt a mozgás hatására lehet javulni, némelykor terápiás a mozgás. 

− Mondasz egy példát? 

− Persze. Volt, hogy fájt a térdem, mert megerőltettük, nem voltunk okosak, de egy könnyed, nyugodt mozgással néhány hét alatt rendbe jött és most már nem érzem. Volt könyökproblémám is, amikor megerőltettem, de elmúlt – türelmesen, odafigyelve, lehetett javítani. 

− Ezek szerint gyógyító mozgásként is alkalmas. 

− Alkalmas. Nem kell őrült módon hajtani és mindenáron nyerni. Játszani kell! Lehet, hogy ebben lehet a legtöbbet fejlődni. Játszani és nem erőlködni. Talán ez a cél…