…és ezután gyakorlás is folyamatosan – Myoken mester a szangával és lelkes érdeklődőkkel felszentelte es útjára bocsátotta a Sümegi Mokusho Zen Dojot. Sok kis apróságot kiigazítottunk, volt egy nagyszerű előadás, igazán éles, egyenes hozzáállás… olyan jó hangulatú, jó töltetű volt…
Volt, ami volt – mindegy hogy, végülis kikaptunk, tiltott technika ide, vagy oda. Tette, amit tudott. Viszont hazatérve más volt aztán minden. Úgy tűnik, átbillent, amire vártam rég: megszületett a harcos. Megy előre, harcol, teszi a dolgát, nem megszeppent kisfiú,…
Köszönöm, Batya! A naptári évfordulót a Hōbōji templomban elbújva töltöttem, soto zen sanghahoz újra visszatérve (habár a Taisenjiben is voltam nemrég Pesten…), a szokásos évvégi sesshinhez csatlakozva. Elsőre félelmetes volt, elkezdve kemény, befejezve természetes. És ennek kapcsán végigpörgött bennem, honnan…
Megvívta utolsó csatáját és megpihent harcosunk. Nagy szíve volt a csapatnak, nagy zsenije a gyerekeknek – a legnagyobb móka mesterünk volt. Ahogy emlékezem rá, folyamatosan mosolygok, csak ilyen sztorik jutnak eszembe egyfolytában… persze én kicsit másként látom a világot egyébként…