A csapataink elég népes sereggel vettek részt a közép-európai régió legrégebbi és egyben egyik legnagyobb tornáján.
A tapolcai harcosok közül, Rozina 4. helyen végzett, Lotti 3. lett (egy nagyon necces szó szerint utolsó másodperces kopogással egy nyerésre álló meccsen…), Miksa sajnos egy erős ágon egyenes kiesés miatt 5. helyen zárt, Dobay Bendegúz a csoportját végigkopogtatva bajnok lett, Luca egy ezüstöt hozott haza, Patrik a veszprémiekkel egy csoportban ezüstöt harcolt ki magának egy kemény döntőig jutva, a veszprémiek, Bálint és Tomi a bronzot osztoztak, Dobay Marci pedig nagyszerűen harcolva első versenyén, bajnok lett.
Lajos, a falkavezér ezüstéremmel zárt, persze a csúcskategóriában.
A keszthelyi harcosok közül Török Marci először a csapatunkat erősítő Császnek Zolival vívott nagyon kiélezett csatát, ahonnan ő jutott tovább, majd egy ezüstéremmel zárta a versenyt.
A sümegi harcosokat Bátorral képviseltük. Ő hosszú versenyzési szünet után állt újra tatamira, ennek megfelelően izgult is, de ugyanakkor nagyon lelkes volt. Szépen hozta az elődöntőt 13:0-ra egy ukrán sráccal szemben, majd a döntőben régi cimborájával, Zöldesi Józsival gurultak, aki lekopogtatta. Nagyon jól érezte magát, menne is harcolni – kell a jó verseny, illetve, mivel az még akad is, a háttér hozzá, hogy eljuthassunk oda.
Én nagyon érdekes állapotban indultam neki – olyan semleges tudatom volt, hogy nagyon úgy éreztem, mintha amolyan visszavonulós hangulatom lenne: nagyon szép ez az egész, de leteszem ezt a csomagot… A csoportom végül egy barna/fekete öves súlycsoport nélküli összevonás lett, egy olyan 20 éves korosztály különbséggel. Az elődöntőben Mátéval, egy ifjú feketeövessel gurultunk egy jó hangulatút addig, amíg a bordám el nem szólta magát. Ezután már nem volt őszinte a mosolyom, de nagyon érdekes és ritkán tapasztalt tudatállapotot eredményezett ez a külső szemlélő számára talán ijesztő helyzet (amibe kerülve a sportolók általában fel is adják az aktuális és a további meccseket is…): olyan jeges nyugalom szállt meg, amiben a céltudatosság, önfegyelem, éberség nagyon magas szintet tudott elérni. Az aktuális elődöntőt is úgy nyertem, hogy épp a karfeszítésbe ültem be, amikor az idő lejárt, majd a döntőben Rezsőt ahogy csak tudtam, tereltem a kopogás felé (ezt kicsit sajnálom, mert vele egy szép meccset lehetett volna gurulni, de nem nagyon volt lehetőségem a játék szépségével foglalkozni), hogy bírjam ki. Nem is az aranyérem az érdekes ebben az egészben, hanem az az éles tudatállapot változás, amin átmentem. Nagyszerű és váratlan ajándékot kaptam így ettől a versenytől, ami élethosszig emlékezetes marad. Aludni és tüsszenteni még két hét után se megy, de még ez az utóélete is igazán kellemes élményként idézi fel ezt az Opent, aminek elődein (ez a 17. volt) már az elmúlt időkben nyertem és vesztettem is sokat és mindegyiket fel tudom idézni, de ez most kiugró lesz mind között…
Másnap a vírus előtti világ jött el ismét: sokan ott lehettünk ismét Ze mesterünk tanításán, több év után, végre! Jajjj de jó volt! Obrigado muito! Rá is csodálkozott, amikor felismerte Bátort, hogy, huuu mekkorát nőtt! Hát szerintem Gui is, említettem meg neki… A fiúk pedig egy jót gurultak is – Bátornak nagy élmény volt!
