A hétvégén Kardos Attila barátom végre feketeöves lett!
Attila a szombathelyi indulás első edzésétől ott volt, dojo alapító…!
Nagyon vártam már ezt, nagyon örültem neki – furcsa, de ahogy neki, nekem is, egy korszak lezárult, egy új kezdődik.
Attila feketeöve nagyon példaértékű lehet mindenkinek: ez a srác nagy alázattal, szerénységgel, mosolyogva várta ki, mire 13 év után feketeövet kap. Óriási jellem, nagyon büszke vagyok rá, hogy én indíthattam el ezen az ösvényen, mint félig-meddig kollégát aikido mesterként.
Neki nyilvánvalóan egy korszakhatár ez, hisz a bjj fekete öv nagyon komoly szimbólum – ki érezhetné ezt nála jobban, akinek tizenhárom éve van ebben benne!
Számomra pedig az ő feketeöve zárta le azt a korszakot, amit a Dunántúlon a brazil jiu jitsu elterjesztésére fordítottam Max mester első vidéki tanítójaként.
Szeretném megköszönni mindannyiótoknak, akik valaha itt támogattatok ebben, lejöttetek edzésre, vagy lehoztátok a gyereketeket. Az indulás idején a lényeg az volt, hogy megtaláljam azokat az embereket, akik segítenek a fejlődésben azzal, hogy gyakorolnak velem – a 2000-ben indított fővárosi csoportjaim után, amelyeket így 4 év után lassan elhagytam (azóta is nagyon sajnálom, dehát az én életemben több ilyen szomorú állomás volt, míg hazatálaltam az idei októberre…)
2004-ben indult az itteni munka, először aikido csapatokat toboroztam, az edzések végén földharcokkal, amit jobb híján a judos múltamra alapozva csináltunk. Amikor 2005-ben Maxhoz eltaláltunk Szabolccsal, számomra új időszámítás indult, habár még nem is tudtam ezt feltétlen. Nem nagyon volt más lehetőség arra, hogy gyakoroljam rendszeresen azt, amit a Maxnál tanultam, mint hogy edzésen ugyanazt csináljuk az aikidosaimmal is. Így aztán szépen – nem is lassan, hanem gyorsan – átalakultunk Max vidéki BJJ csapatává.
Ahogy nekiindultam a Dunántúlnak, hogy új csoportokat útjára bocsássak, már brazil jitsuról volt szó mindenhol – a különleges az volt, ahogy ezek a csapatok úgy toborzódtak, hogy aki első edzésre lejött, az velem kellett harcoljon – ha 20 emberke volt először, akkor annyian… Judosok, birkózók, éjszakai emberkék mindenféle múlttal – szép, színes társaság, szép, színes évek…
Volt, amelyik rövid ideig működött, van olyan, akikkel keveset dolgoztunk együtt, vagy pl. Győr, ahol Panák Ákos indított, nem én, de Ő nálam gyakorolt először BJJ-t, vagy Sárvár hasonlóként Petivel (sőt, még Csámpár Jani is velem gurult először Szekszárdon) – én mindannyiótokra szeretettel gondolok most, miközben írom ezeket…
Az nyilván esélytelen, hogy hálát mondjak mindenkinek személyszerint, de a településeket, akik érintettek, felsorolásszerűen megemlítve borulok le előttetek a földig, hogy megköszönjem az elmúlt több, mint 18 évet – ugyanis Attila fekete övével egyidőben a tapolcai farkasok átadásával hazatálaltam, a sümegi központi dojot az otthonomban mintegy Honbu Dojová kinevezve, októbertől itt gyakorlok a jövőben… minden nap, egész nap…
Sümeg, Tapolca, Hévíz, Zalaszentgrót, Keszthely, Zalaegerszeg, Szombathely, Pápa, Veszprém, Ajka, Nemesgulács, Sümegcsehi, Sümegprága, Gógánfa, Celldömölk, Jánosháza, Nagykanizsa, Csabrendek, Körmend, Lesencetomaj, Siófok, Balatonszentgyörgy…
Köszönök mindent…
…és várok mindenkit szeretettel Sümegen!
